***

Reggel hörgésre ébredtem. Felkeltem az ágyból, odasétáltam az ablakhoz, majd elhúztam a lepedőt, de csak annyira, hogy valamennyire kilássak. Fény szivárgott be a résen. Hunyorítanom kellett, mert bántotta a szemem. Egy - két másodperc múlva minden kitisztult előttem. Egy halott járkált a kunyhó mellett. Vállából egy balta lógott ki, a fél keze leszakadt, helyén egy csonk, mely már megalvadt, de még mindig csordogált belőle a fekete vér. Csattogtatott az állkapcsával. Bármire képes azért, hogy húshoz jusson. Mivel csak egyedül van könnyedén legyőzhetem. 
Kerestem egy hosszabb kést és kireteszeltem az ajtót. Elindultam. Ha ez a dög itt van, lehetséges, hogy egy nagyobb csordával lesz találkozóm nemsokára. 
A lény észrevett, majd nekem rontott. Csorgó nyála, vérben forgó szemei megrémisztettek, de álltam a tekintetét. Száját óriásra tátva közeledett felém. Megmarkoltam a kést, majd a fejébe mélyesztettem. Koponyájának reccsenése egy tizedmásodpercig bizsergett az ujjaimban, majd éreztem, ahogy a lény elveszti az állati erejét, elernyednek izmai és a földre rogy. A fegyvert ki nem húzva a halántékából siettem vissza a búvóhelyemre.
Összepakoltam a holmim, készen kell állnom, ha minél hamarabb el kellene hagynom a lakot.
Átkutattam az összes szekrényt. Találtam egy kevés lőszert, palackozott vizet, gyufát és rengeteg felesleges dolgot, amik már csak hátráltatnának. Visszafeküdtem az ágyba. Miközben a gondolataimba merültem eszembe jutott a levél. Meg kéne látogatnom annak a kislánynak a sírját. Máskor nem különösebben hatottak volna meg a történtek, hisz az egész világ halálra volt ítélve, de ez a levél, valami oknál fogva, mégis érzékenyen érintett.
Úgy döntöttem kipihenem magam, majd utána meglátogatom.

***

Három órával később kimentem a házból. Mikor reggel a halottal harcoltam már láttam a sírt. Egy kis földhalom volt a kunyhó keleti oldalán. A tetejére köveket szórtak és közölük kis fehér virágok nőttek ki. letéptem egyet és a hajamba tűztem.

Ég veled Sunny. Odaát még találkozunk!

Fülledt volt a levegő. A finom, langyos szél az arcomat simogatta. Olyasmi érzés volt, mint mikor édesanyám érintésekor melegség vett körül, de ez mégis merőben más volt. Futottam. Menekültem, mert tudtam, ha megállok, meghalok. Csend honolt az erdőben. A tölgyfák a magasban himbálóztak, mintha ki akarnának dőlni. A szél halk susogása hallatszott csak a nyugodtnak tűnő erdőben. Talpam alatt néha kettéroppant egy faág, de próbáltam figyelni, hogy ne okozzak zajt. Ha netán valamelyik meghall, nekem végem. Nem sokáig bírom már ilyen tempóban, muszáj megállnom csak egy kis időre pihenni. Térdemre támaszkodva megpihentem egy pár percre. A pulzusom az egekben lehetett, mert fél napja szinte megállás nélkül loholtam. Felnéztem. Az eddig tiszta, kék eget, szürke felhők borították be. Az első esőcseppek versenyt futva egymással zuhantak a föld felé. Csak akkor reagáltam, mikor az arcomon éreztem az első cseppet. Újra futásnak eredtem, hogy el tudjak rejtőzni a közelgő vihar és a halottak elől. A sűrű erdőben egy faházat találtam. Bármi vagy bárki lehet benne. Lehet, hogy barát, de valószínűleg ellenség. Ígyhát elővettem a machétémet. Megközelítettem a kunyhót. Benéztem az ablakokon, megkopogtattam párat, mivel a járkálók a zajra és a fényhatásra figyelnek fel leginkább. A bakancsom a mocsarassá váló talajba süllyedt. Mikor léptem, alig hallhatóan cuppant egyet, majd a másik lábam süllyedt a földbe. A lassú szitásából hirtelen óriási zivatar keletkezett. Megkerültem a kis kunyhót és mivel nem érzékeltem veszélyt beléptem. Dohos szag áramlott szét. A bútorokat óriási por lepte be. Jó ideje nem járt itt senki. Az ágyon egy játékmackó hevert. Elég kísértetiesnek hatott minden. A szemben lévő ablak előtt egy íróasztal volt. Egy adag könyv és egy levél hevert rajta. A levél tintapacákkal volt tele. Felemeltem, hogy elolvassam. Ez állt benne:
"Kedves megtaláló!
Azért írom e levelet, mert most elmegyek. Nem bírom tovább ezen a világon. A szörnyetegek felfalták a feleségem. Az 5 éves kislányommal a nagyvárosból ide menekültünk, az erdei viskónkba, hátha itt biztonságban leszünk. De tévedtem... Csak egy pillanatra hagytam egyedül, mert ételt kellett szereznem. Egy órát maradtam távol... Mikor visszaérkeztem egy éles sikolyt hallottam. Csak a legrosszabbra tudtam gondolni, hogy történt valami az én pici hercegnőmmel. És beteljesült a legroszabb rémálmom, amit valaha is képzeltem. A kislányom a szemeim előtt tépték ketté ezek a szörnyszülöttek. A földröl felkaptam egy hegyesnek tűnő botot és az agyába mélyesztettem ezeknek a halálosztóknak. Sunnyt eltemettem, a sírját kedvenc erdei növényével, a Stellaria kis, fehér szirmú virággával ültettem be, így még holtan is örömet szerezhet valakinek.
Én, mint már a fentiekben is említettem, meghalok, mivel már nincs miért élnem. Ha olvasod ezt a levelet kérlek látogasd meg a kislányom kunyhó melletti sírját és tépj le egy virágot."

Aden Flores

Letettem a levelet. Az íróasztal melletti szekrényre nézem. Valamennyire nyitva volt az ajtaja, így kitártam. Tele volt tartós ételekkel. Köszönöm Aden Flores, akárhol is vagy, megmentetted az életem. Mindent belepakoltam a hátizsákomba. Az egyik fiókban találtam egy csomag dohányt, meg cigipapírt. Leültem az asztalhoz és betöltöttem az összes cigit, eltettem egy dobozba, majd bevágtam a táska egyik oldalába. Még jól jöhet. Elreteszeltem az ajtót és lepedőket terítettem az ablakokra, hogy lefeküdhessek. Nagyon rég aludtam már úgy, hogy ne kelljen minden pillanatban ébernek lennem. Lefeküdtem az ágyra és egy régi altatódalt kezdtem el dúdolni, amit még az anyukám tanított nekem, mikor kicsi voltam. Majd hirtelen minden elsötétült előttem és álomra hajtottam a fejem.